Searching for the White Flower KARAKTEREK

Blodwen: beszélő név, jelentése fehér virág
Sarin: a Hercules csillagképben található csillag neve (96 fényévnyire van a Földtől)

Fehér Virág 001

Ajánlott zene: Mat Musto - She (EP version)
-------------------------------------------------------------------------------------------

Vak világ a mi világunk,
vérző virág a vágyunk.

(Zsigmond Ede )

Olyan gyorsan szedtem a lábam, hogy a hűvös északi-szél szinte felhasította elmerevedett arcomat. A könny végig folyt az arcomon a hidegtől, de annyi időre sem akartam megállni, míg letörlöm. Semmi más nem volt a fejemben, csak az, amit az öreg úr mondott: minél előbb, minél messzebbre.
Megfogadtam a tanácsát, futottam, ahogy csak a tüdőm bírta. Messze a várostól és elég messze mindenkitől, akit ismertem. Nem akarom, hogy őket akár esélyem is legyen bántani.
Az egész olyan ártatlanul és teljesen átlagosan kezdődött. Igent mondtam egy mozi meghívásra, amit egy teljesen zöld szemű, helyes srác ajánlott fel. Elmentem vele és megnéztünk valami ócska, limonádé filmet. Nem volt tartalma, de jól szórakoztunk. Mint később kiderült, míg én vele együtt nevettem, ő rajtam. Milyen buta voltam! Beburkolt az illata és elvakított a ragyogása, bármit elhittem volna neki a világon. Bármit.
Lassan, de biztosan beleestem. Semmi más nem érdekelt, csak, hogy az a tökéletesen zöld, csillogó szempár rám nézzen és én elveszhessek benne. Ugrottam egyetlen szavára, s elállt a lélegzetem egyetlen apró mosolyától is.
Aztán egy csodásnak induló péntek reggel felhívott, hogy azonnal látni szeretne.
Boldogan rohantam le a házunk elé, ahol ő várt rám. Furcsa grimaszt vágott, de azt hittem mosolyog. Fülig ért a szám. Mikor közel értem, odahajolt hozzám. Elpirultam. Azt hittem megcsókol. Zavaromban behunytam a szemem, kirekesztve a világot, de nem éreztem mást, mint egy éles szúrást a nyakamban, majd azt, hogy gyengülök. Remegett a lábam, de most nem a szerelemtől. Megharapta a nyakam.
Felnéztem rá lázas szemmel, próbáltam megérinteni az arcát, de ellépet. Aztán közölte, hogy ő egy vámpír és elégedettség terült szét az arcán. Sötét hajtincsein és a száján sötétvörös vér folyt. Csak meresztettem rá a szemem. Aztán a vérveszteségtől összeestem, ő pedig elrohant, bele a nagy világba. Erőltettem magam és felkeltem. Nem értem utol.
És most nekem kell futnom, nehogy én is ezt tegyem olyanokkal, akikhez igazán kötődtem.
Hogy mi a célom? Hogy megtaláljam őt.
Meg fogom keresni az egyetlen fehér virágot. Blodwent, a zöld szemű démonomat.

(Blodwen: beszélő név, jelentése fehér virág).

No. 01 - Az Öröklét Örökös Csendje

Ajánlott zene: Journey to the West
-------------------------------------------------------------------------------------------

Az Öröklét Örökös Csendje

****************************************************

Néma ezüst holdfény fenn,
Az Öröklét Örökös Csendjében
Csak a szél és én jár benn,
Az Elmúlás Szomorú Kertjében.

// Ossian //

Naivan és visszavonhatatlanul beleszerettem valakibe, aki majd elviszi a lelkem.
Az egész csupán egy tömör, gyors pillanattal kezdődött.
Kiléptem a szobám ajtaján, de a jól ismert előszoba helyett a lábam valahol máshol ért földet. Hihetetlen sebességgel érkezhettem ide, ha még megérezni sem volt időm.
Ránézésre olyan volt a hely, mintha az űrben lennék, de valahogy ... mégsem. Ugyan a csillagok sűrűn álltak és pislogtak, mint megannyi szem, ami a Földre néz, de nem volt egy szikrányi fényük sem. Mégis tompán ragyogtak, hogy a szemem szinte belefájdult a szépségükbe. Dörzsöltem a szemhéjam, mert elvakultam.
Lélegeztem egy mélyet, de nem volt a testem körül levegő. A fogaim között nem szűrődött be az oxigén, és ráébredtem, hogy a semmi közepén álltam egy lélegzet nélkül. Mégis sértetlenül ácsorogtam és a szervezetem úgy működött, mintha még mindig a Földön volnék. Csoda lenne?
Hirtelen megfordultam mert volt mögöttem valaki. Észrevettem, pedig sem árnyékok, sem hangok nem léteztek ebben a másik világban. Inkább csak éreztem, hogy ott van.
- Lousine - szólított a nevemen.
Válaszolni akartam, de mikor a szavak nem hagyták el az ajkaimat, megijedtem.
- Nem tudsz beszélni. Gondolj arra, amit tudatni akarsz velem, Lousine.
Megpróbáltam és végül elért hozzá a kérdésem.
- Hol ... vagyunk?
Kicsit meglepődtem, mivel nem nyitottam ki a szám, csak a szavakat pergettem le sorban a fejemben. Ő pedig hallotta őket valahogyan.
- Az Öröklét Örökös Csendjében.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit szólt. Még sosem hallottam ezt a nevet.
- És ez hol van?
-Máshol, mint ahol eddig voltál, Lousine- úgy értek hozzám a gondolatai, mintha csendesíteni akarna. Pedig nincs miért, igaz?
- Ki vagy te?
- Iah a nevem.
Lépett egyet felém, így alaposabban meg tudtam figyelni. Elég különös volt. 17-19 éves fiúnak néztem, fehérre sápadt tincsekkel, porcelán színű bőrrel. Nyugodt arcvonásai közt skarlát vörös szemek rejtőztek. Elegánsan, talpig feketében állt. Ember volt, de mégsem. A hátán egy fél angyal és démon szárny pihent, mint, aki a jó és rossz között őrlődik. Meg sem lepődtem azon, hogy mi lehet ő, de azért megkérdeztem.
- És mi vagy te, Iah? - a kérdés egészen halkra sikerült, talán féltem a választól. - Angyal? Ördög? Vagy te lennél Isten?
Mindegyiknél gúnyos mosollyal rázta a fejét.
- Egy Shinigami vagyok. Halálisten. Egy démon.
Ahogy ki mondta megrándultam. Mit is mondtam az előbb? Hogy meg sem lepődtem mi lehet ő, azt ugye? Azt hiszem hazudtam, mert igenis meglepődtem. A tény jól gyomorszájon vágott. Halálisten?
- A Shinigamik elviszik az emberek lelkét, mikor meghalnak, nem? - ráemeltem a szemeim. Az ő égő vörös színű retinájával ellentétben az enyém ugyanolyan unalmas tengerkék volt, akár csak a hajam. A bőröm is pirosabb volt, mint az övé, bár ez nem tudom, hogy megy a démonoknál. Fürkésztem az arcát, de semmit mondó volt, mintha több ezerszer csinálta volna már ezt végig.
Igenlően bólintott, mire megfagyott az ereimben a vér.
- Akkor ...- elcsuklott a hangom a fejemben. Kikerekedett a szemekkel tudakoltam tovább.- én most meghalok?
Előre léptem egyet, majd még egyet. Lebegtem a csillagok között, távol a Földtől, s egy fiú, aki magát halálistennek nevezte meg, el akarja venni a lelkem. Lehetséges ez? Léteznek ilyen dolgok? Szárnyak egy emberen vagy shinigamik, meg egy furcsa, másik világ, ...
- Lousine - kezdte még mindig ugyanazon az érzelem mentes hangszínen - meg fogsz halni nemsokára. De nem most.
Térdre hullottam, majd még jobban összeroskadtam. Nem tudom, hogy volt-e padló, de össze tudtam gömbölyödni, hogy sírhassak. A fiú, Iah, nem szólt hozzám, míg abba nem hagytam a könnyeim záporozását. Ebben a zaj nélküli világban, az Öröklét Örökös Csendjében hangtalanul zokogtam, mert tudtam, hogy nem fogok már sokáig élni.
- Csak 16 éves vagyok, ugye tudod?- néztem rá vádlóan, erőtlenül.
Bólintott. Nem érdekelte.
- És, mikor ... Mikor fogok meghalni?
- Nem mondhatom meg a pontos időpontot. Nemsokára.
Hirtelen máshogy láttam. Zavaros hullámok képződtek a különös világban, ahol lebegtünk, mintha több méteres hullámok támadtak volna víz nélkül. Egymás után ömlöttek, ellepve a lábfejem, majd folyamatosan felfelé haladva a derekam, a mellkasom és a fejem felé. Az egyik hullám a falhoz csapott. Legalábbis azt hittem fal volt az, de az üres térben ez, ugye nem lehetséges. Bár, már nem tudom van-e lehetetlen. Vagy lehetséges-e, ami eddig nem annak tűnt?
Aztán hirtelen az előszobánkban voltam, mintha mi sem történt volna.
És csak egy semmit mondó, nyugodt rubint színű vörös szempár tudatta velem, hogy nem képzelődtem.
Egy Iah nevű démon jött el hozzám, hogy elmondja, nemsokára meghalok.

Démonkönyvek - Iah és Lousine

Iah - az egyiptomi mítoszban Iah a neve a hold istenének
Lousine - a Lucine női név variációja

Yugen (Karakterek - SEAMUS )

S e a m u s

Ír eredetű név.
Jelentése: supplanter - más helyébe lépő, mást kiszorító

Yugen / Első kör

Ajánlott zene: Town, flow of time, people
-------------------------------------------------------------------------------------------

Első kör / Csak rohanni, míg minden el nem halkul
****************************************************

Yugen - Nézni, amint a nap egy virágba borult hegy mögé süllyed: csak vándorolni vég nélkül egy hatalmas erdőben, visszatérésre nem gondolva; a tengerparton állni és nézni egy hajó után, ami eltűnik távoli szigetek mögött; a vadludak repülésén szemlélődni, akiket láttunk és a felhőkbe vesztek.

Halványkék szemeim beitták a szavakat, hogy azok kitöltsék a gomolygó űrt kusza gondolataim között. Megtaláltam, amit tudatom ébredése óta folytonosan csak kerestem. Azt, ami hajtott, mikor nem értettem, miért is élek.
Azt az egy fontos sort, ami kellett nekem.

... csak vándorolni vég nélkül ... visszatérésre nem gondolva ...

Ráébredtem. Mindig is el akartam rohanni. Elfelejteni mindenkit. Elfutni minden elől. Futni és soha visszanézni!
De éreztem az ezüst láncaimat, amelyek húsomba vágva visszahúztak. Szülők, barátok, mindenki, akivel valaha is beszéltem. Vontak vissza, mint súlyos fémbilincsek a végtagjaimon.
Vajon leszek-e elég erős, hogy elszakítsam ezt az egészet?
- Seamus, hagyd azt a könyvet. Gyere, eleredt az eső!
A józan ész közbeszólt: ez bolondság. Miről is beszélsz? Eldobni mindent és úgy élni, ahogy akarsz? Bizony, bolondság...
Olyan erősen tartottam a könyvet, hogy egészen elfehéredtek az ujjaim. Visszaraktam a polcra a poros kötetet, megkerestem a legjobb barátomat, aki egy esernyővel várt a könyvtár bejáratánál.
- Seamus, álmodoztál?
Kinyitottuk az ajtót esőtől szürkére ázott, macskaköves utcára. Léptünk és Darren felhúzta az esernyőt. Beálltam mellé és lépegettünk a másik mellett. Szorosan voltunk, beszélgettünk.
- Ezt hogy érted?
Darren nem nézett rám, az esőt pásztázta. Gyermekkorunk óta ismerjük egymást, pontosan tudom, hogy mikor nem néz rám, valami olyat fog mondani, amire igazándiból gondol, csak fél megosztani másokkal.
- Álmodoztál már valaha... furcsa dolgokról? Mondjuk, hogy meghalsz?
Csak az egyik szemöldökömet vontam fel. A légzése rendszertelenebb lett, a hideg lehellete pedig kicsapódott a hidegben.
- Mi lenne, ha eltűnnék és egy új életet kezdenék, valahol máshol?
- Máshol, Darren?
Igenlően sóhajtott.
- Már miért tennél ilyet? Nem szereted a várost?
- De, Seamus. Szeretem ezt a várost.
- És a családod?
- Őket is szeretem.
- Hát engem? Nem kedvelsz engem, Darren?
- De, de igen.
- Akkor nem értem.
- Én sem. - újabbat sóhajtott. - Valahol máshol...
Csöndesen lépdeltünk tovább, míg abba az utcába nem értünk, ahol mindketten laktunk. Darrenék az ötödik, mi a hetedik házban, egymástól nem messze. Kis, piros tetőkkel, amiket most elszürkített a fellegzuhogás. Minden csupa víz volt, patakokban folyt az út mélyedéseiben. Csak az esernyő alatt, mi ketten maradtunk szárazon. Körülöttünk minden nedvesen tapadt.
És pontosan tudtam, mire gondolt Darren. De féltem, hogy megtenné és valahol máshol tényleg új életet kezdene. Nélkülem.
- Nézd, jó neked itt. Itt van mindenki, akit ismersz. Itt jó.
Felemelte az állát és a szemembe nézett. Átfúrta a tekintetemet.
- De meddig?
Aztán belépett a kapualjukba. Csak néztem utána. Esőcseppek csorogtak le a homlokomról és a tincseimről a számra. Darren elvitte az esernyőt. Megázok.

... csak vándorolni vég nélkül ... visszatérésre nem gondolva ...

Elég erősnek éreztem magam, hogy igazából megtegyem. Feladjak mindent. Döntöttem.

Azután már csak rohantam. Az utca végéig jutottam, mikor egy ismerős hangot hallottam.
Anya? Apa? Megláttak volna?
De nem néztem vissza. Hallottam egy pár súlyos cipő dobogást a hátam mögött, de gyorsítottam a tempón és hamar elvesztek. Nem gondoltam a visszatérésre. Vágtáztam sikátorokon át, keresztül a negyeden, végig az egész városon. Mikor kiértem, még mindig csak előre tudtam gondolni. Rohantam át a következő városon és falun, majd még egyen és még egyen, míg már meg sem tudtam őket számolni.

Loholtam, míg már nem hallottam az embereket, míg minden és mindenki eltűnt a szemem elől. Addig, amíg minden el nem halkult és csak a fájdalom volt a lábamban és égető érzés a tüdőmben. Kiértem az esőből.
Szívtam a levegőt, frisset és csípőset, maró lélegzetekkel. Nem tudtam hol vagyok. Ott hagytam az egészet.
A szüleimet, a tíz éves kishúgomat, az osztálytársamat, és Darrent.
Vizes voltam, zsongott a fejem, percenként több száz kérdés merült fel bennem. Egy erőszakos újra és újra feltört bennem, megelőzve az összes többit.
És most mi lesz?
Futok. Egyszerű a válasz.
Célom nincs, de van erőm. Tudok rohanni, addig, míg úgy döntök meg nem akarok állni. Egészen addig rakom a lábaimat egymás után, míg látom a talajt magam alatt.
Aztán vége lesz az útnak és ott leszek.
Megérkezek. Megérkezek a másholba.
Ahogyan te mondtad és akartad.
Nem igaz, Darren?